7.fejezet

Crescent Moon

7.fejezet

(AlecVoltrui sz.)

Demetri és Felix egyre csak közeledtek felém én pedig próbáltam a legnyugodtabb álcámat magamra ölteni. Nem tudhatják meg, hogy Emma velem volt. Nem hagyom!-gondoltam, miközben kifelé tartottam a sikátorból. Demetrinek és Felixnek épp hogy sikerült megállniuk, mielőtt nekem jönnek.
- Alec, úgy tudtam te Kanadában vagy.-szűrte a fogai közt a szavakat Felix, sohasem jöttünk ki egymással. Talán azért, mert mi Jannel elvettük a helyét a Volturi ranglistáján.
- Ott voltam.-válaszoltam egyszerűen.- Mi hír a boszorkányról?-kérdeztem, mivel én amolyan felettesük vagyok.
- Semmi.-válaszolt Demetri; aki az a személy volt, akire mindig számíthattam- Egyszerűen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
- Lehet, hogy már a Román-klánnál van.-mondta Felix, szemeivel arcomat fürkészte. A mondatára gúnyosan elmosolyodtam, mivel tudtam, hogy lehetetlen.
- Felix, úgy gondolod, hogy a Románok jobbak a Volturinál? Ha nem bízol a saját klánodban, akkor talán át kéne állnod hozzájuk. Vladimír biztosan szívesen látna, nem is beszélve Stefanról...-a mondat végét szándékosan nem fejeztem be, nem akartam, hogy többet tudjanak, mint azt kéne. Felix torkon ragadott és a falhoz nyomott. Hiába vagyok "kőből", azért ez egy kicsit fájt. Akkorát rúgtam bele, amekkorát csak tudtam, aminek következtével jó pár km-t repült. Mikor feleszmélt, felállt leporolta magát és amilyen gyorsan csak tudott közelített felém. Ismertem már annyira Felix stratégiáját, hogy tudjam mi következik. Egyszerűen elvettem a látását, hallását és szaglását, aztán hagytam, hogy neki menjen a falnak. Láttam Demetrin, hogy próbálja visszafojtani a nevetését, ami nem igazán sikerült neki. Felixnek visszaadtam az érzékszerveit, ő pedig rám nézett.
- Alec!-morogta, én pedig válaszképp visszamorogtam.
- Akkor mi megyünk is..-mondta Dem- Alec te nem jössz?-nézett rám kérdőn-Aro már érdeklődött a hollétedről, ahogy a húgod is.
- Jane érdeklődik? Az már nagy szó!-mondta Felix én pedig ismét rámorogtam. Hogy jön ő ahhoz, hogy így beszéljen a húgomról?- Jól van, bocsánat, befogtam.-emelte fel védekezőn a kezeit. Demetrinek azonban igaza van, velük kell mennem, különben túlságosan szemet-szúr mindenkinek a hiányom.

/2 nappal  később/

Már a szobámban gubbasztottam két napja. Nem tudom hogy, de mikor Aro megnézte a gondolataimat, nem talált bennük semmit, ami Emmára utalna. Vagy legalábbis nem adott róla semmilyen jelet, hogy tudna valamit.-kopogtatnak-Semmi kedvem ajtót nyitni; ha olyan fontos, akkor majd bejön és elmondja, ha meg nem, akkor nem ér rá? Az ajtó kinyílt és a húgom kíváncsi tekintetével találtam szemben magam.
- Alec? Minden rendben?-kérdezte- Bejöhetek?-bólintottam, bejött és becsukta maga mögött az ajtót- Alec mi van veled, olyan.. olyan más lettél, amióta visszajöttél. Valami baj van? A boszorkány miatt vagy ilyen? Válaszolj már!-mondta és helyet foglalt az ágyam szélén.
- Nincs semmi bajom, tényleg.-mondtam legfőképp magamnak, de még én se hittem el.
- Persze.-forgatta meg karmazsinvörös szemeit- Régen sokat beszélgettünk; elmondtuk egymásnak a titkainkat. Mi változott azóta?
- Jane, te is tudod, hogy azóta rengeteg minden változott. Kezdve azzal, hogy vámpírok lettünk.-válaszoltam fáradtan, bár elméletileg nem is kéne annak lennem.
- És olyan nagy baj, hogy szeretném, ha minden ugyan olyan lenne?-csattant fel.
- Nem érted Jane. Már sosem lesz minden olyan mit ezelőtt.-suttogtam, de kristálytisztán hallotta.- És nem fogom elmondani, hogy mi történt velem, bármilyen szépen is kéred.-Jane felállt és az ajtóhoz sétált.
- Ahogy akarod Alec Volturi.-kinyitotta az ajtót és rám nézett-Csak segíteni akartam a bajodon, mert a testvérem vagy; de ha te nem akarod, akkor nem tudok mit tenni.-aztán magamra hagyott. Tessék, nem elég hogy saját magamat gyötröm, még az egyetlen élő rokonomat is megbántom! Ez aztán szép húzás volt Alec; csak gratulálhatsz magadnak!

(EmmalineCaleb sz.)

Nem szívesen váltam el Alectől. Mégis miért akkor jönnek azok a vámpírok, amikor végre kettesben lehetek vele? Ez annyira igazságtalanság!-gondoltam, de véglis visszatértem arra a helyre, amit otthonomnak hívok. A csend egyszeriben körbezárt.
Túl nagy a csend.. de vajon hol lehetnek?-kérdeztem magamtól, de persze fogalmam sem volt. Már felkészültem arra, hogy Mario az életem végéig szobafogságba zár, valamint arra, hogy Phoebe elzárja tőlem az erőmet ameddig jónak látja.. de a házban nem volt senki. Legalábbis én senkit sem láttam. Miután átkutattam a földszintet, felmentem az emeletre, egyenesen a szobámhoz. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, mikor elé álltam.
Na jó! Eddig nem nyílt ki magától az ajtó. Most akkor miért?-gondoltam; félve léptem egyre beljebb birodalmamba, aztán az ajtó becsapódott mögöttem.
- Hol voltál?-szólalt meg a sarokból egy bársonyos hangocska, amit nem tudtam hová tenni, így felé fordultam. Velem szemben egy igézően kék szemű kislány állt.Egy hófehér bársonyruhácskát valamint egy szalmakalapot viselt; tejföl-szőke tökéletesen egyenes haja a válláig ért és kíváncsian nézett rám.
- Már meg sem ismersz?-kérdezte a kislány és mintha ettől szomorúbb lett volna.
- Én.. -kerestem agyamban, hátha rájövök, de semmi. Nem tudtam ki lehet.- sajnálom, de nem tudom.
- Valahogy sejtettem.-mosolyodott el szomorkásan- Az én fajtám 2 nap alatt igen sokat növekszik, mondhatni testünk eléri a végleges állapotát.-kinyújtotta elém a kezét én pedig megfogtam- Crystal Moon szolgálatodra Emmaline.-mondta mosolyogva és megrázta a kezem.
- Crystal? Tényleg te lennél? Csak két nap és.. de hol vannak a többiek?-kérdeztem, mivel Crystal már válaszolt az először feltett kérdésemre.
- Phoebe-t megölte néhány vámpír. Mario, Heni és Nina azokat a vámpírokat keresi. Devonne pedig rám vigyáz, csak most.. elment.-válaszolt.
- Hová?-kérdeztem. Crystal nem válaszolt, csak a tükör felé mutatott.- Úgy érted, hogy.. ott van bent a tükörben?-némán bólintott.- De hogyan?
- Tükörboszorkány. Ott van bent a birodalmában, én csak azért nem vagyok odabent vele, mert vártam hogy végre megérkezz. -mondta. Annyira fura volt így látni, úgy beszélt mint egy felnőtt, de úgy nézett ki, mint egy kislány és ez a kettő nem illett össze.-Gyere, menyünk be, most már bizonyára vár minket.-megfogta a kezem és a tükör felé vezetett. Nem hittem az egészben. Még hogy átmenni a tükrön egy másik világba? Hülyeség; és mégis.. keresztül mentünk a tükrön és megláttam barátnőmet.